Összefogunk!

Összefogunk: Zenészek az újságírókért, az újságírók egymásért. Nehéz helyzetbe jutott idősebb pályatársaink, munka nélkül maradt kollégáink megsegítésére a hazai újságíró-szervezetek példátlan összefogással jótékonysági koncertet szerveznek.

A rendezvény a MÚOSZ kezdeményezésével, és a műsorban önzetlenül fellépő, a minőségi magyar könnyűzene reprezentánsai segítségével valósul meg.

A sajtótájékoztatón a szakmai szervezetek vezetői közös szándéknyilatkozatot írtak alá.

Az eseményen személyesen vett részt két fellépő muzsikus is: Oláh Ibolya és Mihály Tamás basszusgitáros-zeneszerző, az 50. születésnapját ünneplő Omega basszusgitárosa, aki neves zenésztársaival az idén megjelent Last Minute című szólólemezéről ad majd elő dalokat a nagyszabású koncerten.
A több órás zenei produkció keretében a magyar újságírás „nagy öregjeit", közkedvelt és megbecsülést érdemlő tagjait is köszöntik.

A koncert teljes nyeresége az újságírók Szolidaritás Alapítványának közreműködésével a munkanélküli, illetve rossz szociális körülmények között élő, a csatlakozó újságíró-szervezetekben tartós tagsági jogviszonyt fenntartó újságírók segélyezését szolgálja.

A sajtóban dolgozók szervezeti életének története 116 éves múltra tekint vissza Magyarországon. Közös jótékonysági koncertünkkel a tisztességes újságírás, az egymás iránti figyelem és szolidaritás hagyományát szeretnénk megerősíteni. Ehhez kérünk segítséget a médiatulajdonosoktól és minden magyar újságírótól.

Aki támogatni szeretné a jótékonysági koncertet, a Szolidaritás Alapítvány OTP-nél vezetett számlájára utalva megteheti. A számlaszám: 11706016-20794934. A közlemény-rovatban kérjük tüntessék fel a koncert címét: „Összefogunk!"

osszefogunk

Rászoruló kollégáink nevében minden segítséget köszönünk!

Sajtóinformáció: Ötvös Edina, Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 30/207-7605