Bérmegállapodás

Kedves Munkatársak! A szakszervezetek és a munkáltató közötti 2017 évi bérmegállapodás röviden a következő:

  • a Munkáltató béremelést nem hajt végre
  • a béren kívüli juttatás (kafetéria) bruttó 240.000Ft
  • ezen felül a munkáltató 2017. évre évi nettó 99.996Ft juttatást biztosít (havi 8333Ft készpénz kafetéria)
  • a Szociális Bizottság részére 2017-ben szociális segélyekre bruttó 30 millió Ft keretösszeg
  • Vienna Life Biztosító Zrt.-nél Védőháló egészségbiztosítás
  • a vidékről munkába járók saját gépjármű használat költségtérítése 9Ft/km-ről 15Ft/km-re emelkedik

Záradék:

„Felek kinyilvánítják, hogy – ismerve a közszolgálati szféra bérfejlesztésére vonatkozó kormányzati szándékot – megvizsgálják annak a lehetőségét és egyben kezdeményezik, hogy címzett források álljanak rendelkezésre az alapbérek emelésére.

Abban az esetben, ha az erre vonatkozó jogszabályi környezet olyan módon változna, mely a Munkáltató kötelező alapbérfejlesztéséről rendelkezne, továbbá erre a célra a kormányzat külön pénzügyi forrásokat biztosítana, a Munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen megállapodásban lezárt bértárgyalás erre vonatkozó részét újra nyitja, egyben a bérfejlesztés megvalósítására haladéktalanul lépéseket tesz, melyet megvitat a jelen szerződést aláíró szakszervezetekkel.”

Lázár András EMSZ elnök az OKÉT tárgyalásokon

(Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács) a kormányzat felé  személyesen képviseli bérfejlesztési igényünket!

Üdvözlettel: Kőnig Laci