Válaszra várva

Az EMSZ elnöksége folyamatosan kap leveleket tőletek, és személyesen is sokan megkerestek. Igyekszünk a legtöbb ügynek utána járni. A legtöbben azt sérelmezték, hogy az ígért 2,5%-os emelésnél kevesebb összeget kaptak. Lázár András az EMSZ elnöke levelet írt ez ügyben Nagy Attilának.

Idézünk a levélből:

„Szakszervezetünk képviseletében Gömbös Zoltán és Kőnig László alelnök urak megkeresték a munkáltatót, ahol azt a választ kapták, hogy nem tévedés történt, hanem a megállapodástól eltérő értelmezés és a kerekítések eredményeként több, mint 400 munkavállalónál a béremelés mértéke nem éri el a 2,5 %-ot.

Álláspontunk szerint a bérmegállapodás egyértelmű a tekintetben, hogy az alap béremelésnek minimum 2,5 %-nak kell lennie a szerződésben megjelölt bérhierarchia szintig. Jogi képviselőnk tájékoztatása szerint jogvita esetén a Bíróság sem értelmezné máshogy ezt a megállapodást ezért kérjük, a T. Gazdasági Vezérigazgató-helyettes urat hogy a pereskedést elkerülendő, szíveskedjék a megállapodásnak megfelelően intézkedni a béremelésről."

Várjuk Nagy Attila válaszát.