Nyári gyerektábor --- igényfelmérés

 

A munkáltató szeretné felmérni, hogy 2017. júliusában hány kolléga venné igénybe a 6-13 éves kor közötti gyermeke számára a munkahelyi gyerekfelügyeletet.

Megfelelő számú érdeklődés esetén júliusban az MTVA nyári gyerekfelügyelet (tábor) megvalósítását tervezi. A tábort iskoláskorú gyerekek részére tervezzük, melynek központja a Kunigunda útjai székhelyen lenne. A heti tematika részeként a gyerekek – az időjárástól függően – külső helyszínen szervezett programokon is részt vennének.

Kérjük, hogy május 15.-ig jelezzétek a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, amennyiben igénybe vennétek a nyári gyerekfelügyeletet. Egyelőre nem konkrét dátumokra várjuk a jelentkezést, csak visszajelzést a tekintetben, hogy a megvalósulás esetén hány napra vennétek igénybe a szolgáltatást. (azaz válaszként elegendő egy számot küldeni! Pl. 5; megjegyzésként írjátok meg, ha csak beltéri programokat vennétek igénybe.)

A táborszervezés költségeinek nagyobb részét a munkáltató magára vállalná, a szülőket terhelő, tervezett térítési díj: 2000 Ft/gyerek/nap, illetve egész hetes részvétel esetén 8000 Ft/gyerek/hét.

A programot megfelelő érdeklődés és hatósági engedély birtokában tudjuk megvalósítani, ez esetben naponta 20 gyermek elhelyezését tudnánk biztosítani.